Vasárnap, szép idő egész nap, délután 5 órai startot
terveztünk Andival. Útvonal: 11-es busz végállomása, erdőn át ki a Hűvösvölgyi
reptérre, majd vissza.
Kértem kis csúsztatást a kezdési időpontra Anditól, mert
egész nap magas vércukrokat mértem és az ebéd emiatt csúszott és szerettem
volna kivárni a 2 órát étkezés és futás között. Nemrégiben volt egy próbálkozás
ebéd után kb. fél órával. Huh, nagyon rossz élmény volt: szúró mellkas, levegő
nem jött be és 190-re felugró pulzus. Úgyhogy Zoli útmutatásai szerint kaja
után várunk 1-2 órát. Szerintem az én gyomrom emésztése kicsit lassabb, úgyhogy
a jövőben 2 órával kalkulálok.
Izgi volt már az odaút is, lomtalanítás van a
kerületben… Csudaklassz állólámpák gyűjteményét pillantottam meg az út szélén,
lassítottam is, de szigorú tekintetek néztek át az autó ablakán, védve a
gyűjteményt, így gázt adtam. Fussunk inkább, semmi kalandozás!
No most már van zsebes futónadrág: ide kerül a zsepi, meg
kulcs, és a telefon, beizzítva az endomondo – hogy most már aztán tudjam a
távot is, ne csak az időt.
Na hát nekem ez az átfutunk az erdőn, felfelé, ez nehéz. Le
is maradtam. Alig várom, hogy a reptér
tisztása felvillanjon. De még eltart egy darabig, míg visszahozom magam, főként
a fejemben kell dolgozni. Épp átlendülök, mire jön egy fránya rövid emelkedő,
aztán meg egy amolyan nagyon enyhe, viszont hosszabb (ez a reptér felső hosszú
oldala). Na asszem ezek nekem még egyelőre kihívást jelentenek. Mondom is
Andinak, hogy belül óriási harc van, s hogy még talán teljesen sík terep volna
számomra a megoldás a következő 2-3 hétben. Azt válaszolta, hogy nagyon unni
fogom. Tudom, hogy igaza van, de most belül nagy a küzdés.
2 kör ment a reptéren, a második már valamival könnyebben.
Rájöttem, hogy megvisel, ha lemaradok a velem futótól. Fejlesztendő terület,
azt hiszem, beszélgetek kicsit a fejemmel: „Semmi gond, ha még nem megy olyan
jól, hiszen még csak most kezdted!” „Na és akkor mi van, ha te ezt a tempót
bírod most? Nem vagy se nem jobb, se nem rosszabb!” „Fokozatosság! Ez a
legnehezebb, igaz, Vera? Egyből tökéletesek akarunk lenni, ugye?!”
Az erdőn át hazaút valahogy olyan nagyon jó, pl. mert lejt,
és itt olykor már azt érzem, hogy na ez futás és nem amolyan erős kocogás. Csak
valahogy mindig hosszabb az erdei szakasz, mint amit a fejben az első fánál
összerakok… Na majd ez is biztosan
változik.
Kiérve az erdőből: na ez annyira, de annyira jó.
Megcsináltad! És persze Andi megdicsér, ami tök jól esik! És vetünk egy
pillantást a lomis kupacra, van egy klassz színes fali fogas: foglalt már, nem
is vizslatjuk hosszasan, inkább nyújtunk.
Tanulságok:
Kapcsold be a telefonon a GPSt induláskor, ha mérni akarod a
távot! Egyébként csak időd lesz. Okostelefon - nemokos felhasználó.
Hosszú nadrág és hosszú felső ma sok volt, jóval enyhébb
volt az idő, minta héten. No de a póló feltűrhető, legközelebb átgondolandó a
ruházat.
Na és a számok:
A táv
számításaink szerint kb. 9 km volt.
Az idő: 1óra 13
perc. Ha jól sejtem az eddigi leghosszabb futás. Jó érzés ámJ!
Vércukor, szénhidrát
és inzulin:
Futás előtt 45 perccel: 12,9 a vércukor, 1 egységgel
korrigáltam – kissé tartva a hipotól persze. A Lantusból egy egységet vettem
vissza (délután 5-kor adom mindig, most 18 helyett 17E.).
Ahogy írtam, megküzdős volt, pulzus 145-165 között. De
igyekszem 160 alatt tartani, ha kell, jól lelassítok. Hegymenetet nem szereti a
pulzusom. Na de kié igen?!
Futás után: 7,1 a vércukrom, kb. 1,5 óra múlva
vacsiztam, s 1 egységgel kevesebb inzulint adtam, mint amit futás nélkül gondoltam
volna. Azért azt hiszem, ilyenkor az evéssel azért kicsit ráhúzok, vagyis talán
10g CH-val többet is ettem. És akkor ez gyakorlatilag kb. mínusz 2 egység a
normálhoz képest (ami 7-8 novorapid, vacsi CH-tól függően). Jaj, és volt jutalomfalat
rögtön futás után: mézes szezámmagos kis szeletke, az a vékony, nagyon vékony.
Nem tudom mi a hivatalos neve…
Lefekvés előtt 10,7-et mértem és félve a hipótól nem
korrigáltam. Reggel 9,7.
Juhhé! Öröm a javábólJ!
Minden rendben!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése